Egy komondor temérdek kölykökkel más ebnek háza elejbe méne, és szép szóval kezde az ebnek könyörgeni, mondván: "Jó felem, ím terhes vagyok kölkökkel, és reám érközett az idő. Kérlek, fogadj be házadba, hadd kölykezem ott, mert nincsen szállásom." Felelé az eb: "Bátor jőj be, nyugodjál itt, és tödd dolgodat: én addig kimegyek a házból." Midőn annak utána megkölközett volna, és a kölykök valamennyére felnőttenek volna, eljöve az eb, és kéré a komondort, hogy kiürítené a házat. "Mert magamnak is kell" - úgy monda. De az nem akará. Néminemű idő múlva ismeg eljöve az eb, és haraggal kezdé a házát visszakérni. A komondor is haraggal kezde felelni, és mondá: "Mit háborgatsz engemet méltatlan? Lám, reám támodtál. Meglátod, hogy semmi nem kél akaratodban. Erősb vagyok náladnál." És azonközbe fogait kezdé reá fenni és a kölyköket reá nódítani. Az szegény eb alásüté a fejét, és elkele pironkodni.

ÉRTELME

Erre int e fabula, hogy az ember eszesen cseleködjék, és úgy tegyen jól más emberrel, hogy magát kárba ne ejtse. Nem hiába mondották a régiek: Kötve higgyed komádat, vajki ártalmas a hízelkedő beszéd. Pokolmadár az hipokrita. Egyfelől kenyeret mutat, másfelől követ tart kezében.