A következő részletek az ostromgyűrűbe zárt Leningrád egy fiatal lakójának, az akkor tizenöt éves Misa Tyihomirovnak a naplójából valók, amelyet húga, Nyina - a naplóbeli Nyinel, aki maga is szenvedő részese volt a blokádnak, és ma Budapesten él - őrzött meg.Misa 1941. december 8-tól haláláig, 1942. május 18-ig, amikor az utcán, hazafelé menet megölte egy gránátszilánk, napi rendszerességgel vezette naplóját, pontosan feljegyzett benne minden számára fontos dolgot, esetenként újságkivágásokat, beváltatlanul maradt élelmiszerjegyeket, leveleket stb. ragasztott be dokumentumnak.
Tyihomirovék tősgyökeres leningrádiak voltak. A Dosztojevszkij utcában laktak, épp azzal a házzal szemben, amelyben az író hosszú évekig élt, s ott is halt meg. Innen kellett a tömegközlekedés nélkül maradt városban éhségtől elerőtlenedve, sokszor tüzérségi tűzben a matematikatanár apának a két gyerekkel három kilométert, az ugyancsak matematikatanár anyának pedig hat-hét kilométert megtennie az iskoláig. A tanítást ugyanis néhány kerületben a blokád idején is igyekeztek folytatni, és, ami nem elhanyagolható, a tanulók és a tanárok az iskolában néha egy-egy tányér meleg levest is kaptak.
Misát kisgyermek kora óta szenvedélyesen érdekelte a természet, elsősorban az állatvilág. Városi lakásukban macskát, tengeri malacot, siklót tartott; nyáron, a vidéki rokonoknál pedig mezei egeret, héját, sőt viperát. Figyelte viselkedésüket, tapasztalatait naplóban rögzítette, és következtetéseit tudományos szakmunkák adataival vetette egybe. Talán jelentős zoológus válhatott volna belőle...
Pár bejegyzés a napló kezdetétől a halála előtti napig....
Leningrád, 1941. dec. 8.
December 8-án este kezdem ezt a naplót. Mindjárt itt az igazi tél. Eddig még alig esett hó, csak gyenge fagyok voltak, de tegnap - mínusz 15 fokos nekikészülődés után - reggelre 23 fok hideg lett. Ma mínusz 16 fokon állapodott meg a hőmérséklet, egész nap erős hófúvás volt. Kellemetlen, sűrű, apró szemű hó hullott, belepte a síneket, ezért nem járnak a villamosok. Az iskolában csak három óránk volt.
A háború mind tovább terjeszkedik. Ma tudtuk meg, hogy harci cselekmények kezdődtek Japán és az USA között is. Beragasztok ide emlékeztetőül néhány újságkivágást.
Mivel a napló nemcsak hogy nem a háború elejétől, hanem egy átlagos hónapnak is csak a közepétől kezdődik, össze kell foglalnom röviden, hogy milyen érdekesebb dolgok történtek velünk, és hogyan élünk a jelen pillanatban.
Leningrád a blokád gyűrűjébe van zárva, gyakran bombázták, ágyúzták. Hiány van tüzelőből, az iskolánkat például nem tudják majd szénnel fűteni. Napi 125 gramm kenyéren élünk, havonta fejenként 400 gramm darát, kevéske cukorkát és vajat kapunk. A munkások ellátása valamivel jobb. A tanítás az iskolánk óvóhelyén folyik, mert az ablakokat (az üveget kivitte a légnyomás) bedeszkázták, és az osztályokban kutya hideg van. Otthon egy szobában lakunk (hogy melegben legyünk). Naponta kétszer eszünk: reggel és este. Mindig leves van, káposztatorzsából vagy valami másból (elég híg), reggel még kakaó, este kávé. Egészen mostanáig néha lepényt sütöttünk, kását főztünk olajpogácsából (az most fogytán van). Beszereztünk 5 kiló asztalosenyvet, abból zselét szoktunk főzni (egy kockát egy alkalomra), babérlevéllel és mustárral esszük.
Jan. 15.
Már -13 fok a hőmérséklet. Majdnem egész nap csak sorban álltunk - előbb kenyérért, aztán vízért. Alaposan átfagytam. Az iskolában megvolt a "tanítás": apa elmondása szerint a gyerekek körülülték a kis dobkályhákat, és reszkettek a hidegtől. Nyinel meg én csak hétfőtől megyünk iskolába, amikor talán már többé-kevésbé rendes órák lesznek. A TPO üres, ez szomorú. Ma már Praszkovja Ivanovnától kértünk egy csésze olajpogácsa-lisztet. Nehéz megmondani, mi lesz ezután.
Márc. 29.
Az idő pont olyan, mint tegnap, azaz kitűnő.
A város hozzálátott a takarításhoz. Rengeteg ember van az utcákon, feszítővasakkal, ásókkal és csákányokkal. A napsütés teljes erejével segíti őket. Azokat, akik kibújnak e kötelesség alól, feltartóztatja a rendőrség (körbefogták például az egyik ócskapiacot, és igazoltattak).
A németek belejöttek a repkedésbe: többször is megjelentek a gépeik a város felett. A légvédelmi ágyúk annak rendje és módja szerint vadul, de eredménytelenül tüzeltek.
Ápr. 15.
Gyönyörű, meleg nap van. Az iskolából hazafelé jövet apa és én megálltunk melegedni egy ház falánál. Csodálatosan süt a nap. Hallgattuk, ahogy nagy erővel lövik a várost. Úgy tűnik, a németek értesültek arról, hogy a Leningrádi Végrehajtó Bizottság a villamosforgalom helyreállításáról döntött néhány útvonalon, és az a szándékuk, hogy a villamosok működésének első napján jól odafüstöljenek.
Máj. 17.
Vasárnap. Egészen nyárias az idő: +15 fok van.
Folyton a régi dolgok járnak az eszemben. Azok most is megismétlődhetnének, ha nem lenne ez az átkozott háború. A hangulatom érthető, hiszen már nagyra nőtt a fű, nemsokára kibújnak a levelek is (némely kis bokron máris zöldellnek), hát még az időjárás...!
Megint nagy kedvem lenne meglépni innen, minél messzebbre kerülni ettől a hősi, csömörig megunt Leningrádtól.
Misa 1942. május 18-án az utcán hazafelé tartott, mikor megölte egy gránátszilánk.
